Serrano - Vándormadarak

A pályaudvaron éjszakázom a menekültekkel
A szerencsénk az utolsó vonattal egyedül ment el
Elnyom a rendszer, kibúvó van de olyan szűk
Hogy úgyis elkeseredsz - mindegy az ég hova szült
Az ember ösztönében a bánat - mondta a testvérem
Felfogás kérdése, mert minden itt zajlik az elménkben
A vadmadaraknak nincs határ ezt az ember rendezte
Hogyha elhagyjuk a poklot, elzárnak egy ketrecbe
Gőgösen fеlosztotta a földet, mint ha az övé volna
A gyűlöletet szítja, és a fájdalmat köré fonja
Nézd az aluljáróban fеlstócolva fekszenek
És szomorú hogy élnek így még millióan gyermekek
De az éberek felszabadultan játszanak a holdfényben
A békét és a szeretetet igazán most érzem
Elveszve az éjben, bárcsak minden így maradna
Ebben a világban hol nincs szükség már szavakra

("Háborúval nem oldhatod meg a gondokat. Úgy nem megy hogyha meg akarod oldani a gondot akkor úgy érzed meg kell ölnöd az ellenségedet. Szóval szerintem a béke a legjobb megoldás.")

Kifekszünk a fűbe, a csillagokat kémleljük
Az élet lehet szörnyű, ha a pillanatot élvezzük
A város zaja elhalkul a béke letelepszik bennem
Barátok őriznek amíg lehunyom a szemem
Álmaimban veled, a karjaimmal átfonlak
Örök éjt akarok ha valójában csak álmodlak
A kötelékünk elválasztani az idő sem tudja
Fénnyé vállunk a parázsló tűzben megbújva
Nem marad űr utánunk, elporladunk a mélyben
Majd porszemekként táncolunk a lenyugvó napfényben
Az idő szemén át láttam a hanyatló létet
A sötétségben rekedtek kik a naptól féltek
Rettegtem tőle, óva intettelek, de te mentél
A gyávaságom gyengébb volt a szeretetednél!
Az eső dallama elringat az erdő mélyen őrzi álmunk
Kilopózunk halkan s a börtönünkből tova szállunk